Árnyékvilágunkat mindig külsőként éljük meg… ahhoz, hogy ezeket a részleteket megnézhessük, a tükör reflexiójára van szükségünk /Rüdiger Dahlke, Út a teljességhez/
A poláris világ: az örömteli és a fájdalmas, a jó és a rossz világa. Mindez mája, azaz illúzió, tanítják a jógik. De miért is?
Amit látunk, hallunk, észlelünk, gondolat hullámokat ébreszt (vrittik) az elménkben. A gondolataink pedig érzéseket és újabb gondolatokat keltenek, és mindez vágyakat hoz létre: elvárásokat, hogy kinek hogyan kellene viselkednie. És minek kellene történnie.
Ha nem teljesülnek benső elvárásaid
az feszültté, frusztrálttá, zaklatottá, bosszússá tesz.
Minden olyan gondolat, elvárás, amihez ragaszkodsz (rága) vagy mindaz, amit elutasítasz (dvésa), (így a betegség is!), szenvedést hoz (klista vritti) – mondja Patanjali (Jóga Szútrák). A szenvedés pedig mindaddig tart, amíg fel nem ismered (nem csak megérted, hanem átéled), hogy az, aki vagy, túl van ezen a polaritáson.
Te a lélek vagy
Az, aki benned tapasztalja a poláris világ hullámzásait.
Első lépés: mindaz, ami megjelenik benned egy esemény hatására – bosszúság, düh, felháborodottság – fogadd el. Hisz ez van.
Aztán tudatosítsd: mindez bennem van. Azaz nem én vagyok. Csupán bennem tükröződik. Ezért mindaz, ami történik épp velem, legyen az betegség, vagy baleset, vagy egy konfliktus, annak oka bennem van. Hiszen én észlelem, és én reagálok rá az érzelmeimmel, és újabb gondolatokkal.
„Egyedül” akkor vagy, ha nincs senkid – „magányos” akkor, ha a legjobb társaságban, önmagaddal vagy! Ha a lelked a barátod. /Müller Péter/
Baleset vagy gondviselés?
Pár éve autóval jöttem haza Budapestről, egy jóga óráról. Nagy nyugalom volt bennem. Ősz volt és köd.
Egyszer csak egy kanyarban hatalmas szarvasbika állt előttem az aszfalton. Fékeztem. Megmaradt a nyugalmam, és emlékeztem arra is, hogy korábban egy hasonló helyzetben félrerántottam a kormányt, és annak az lett a vége, hogy felborultam az autóval.
Gyorsan reagáltam, és csak fékeztem. Belül valahogy nyugodt maradtam.
A bika megugrott a motorháztetőn. Az autó eleje összetört, de nem sérültem meg (és remélem a szarvas sem).
Az eset megrázó volt. Ám nem voltam bosszús miatta. Sőt, hála ébredt bennem: a jóga óráért mesteremnek, mert így jelen voltam és idejében tudtam helyesen reagálni. És a gondviselésnek –, hogy komolyabb bajom nem történt.
Azt tapasztalom, hogy egyre szelídülnek elvárásaim, azaz egyre kevésbé ragaszkodom ahhoz, hogy minek kellene történnie bennem és körülöttem, és ami történik, azt egyre könnyebben fogadom. És ezzel együtt egyre nő bennem a béke és életöröm. (Erről már korábban írtam Túl az öröm 100 árnyalatán c. blogomban.)
A szabadság egy benső állapot
Felszabadító, amikor már nem a másikat hibáztatom mindazért, ami velem történik
Ha ugyanis az ok bennem van, és a külvilág árnyékvilágomat csak tükrözi, akkor mindent, ami szembe jön velem, egyfajta örömmel tudok fogadni.
Ettől persze még lehet, hogy kibillent és felzaklat. De ezek valahogy hamarabb lecsengenek, és átadják a helyüket a megértés felszabadító örömének. Minden találkozás és esemény segít nekem. És épp azért tudok rajta változtatni. A reakcióimon. Hozzáállásomon. Ez a szabadság.
Hogyan? Én úgy, hogy újra és újra leülök jógázni és meditálni. Nap mint nap. Ez nagy békét hoz.
Olyan, mintha feljutnék egy hegytetőre, alattam pedig a felhők és a táj – éltél már meg ilyet? –, és így rálátást kapok életem-vidékére. Az utakra. Önmagamra. Ez pedig erőt, stabilitást és biztonságot ad.
A jógát épp arra tervezték, hogy ezt a benső szemléletváltást elősegítse, és ezáltal elvigyen a szabadsághoz.
Egyedül önmagamon van hatalmam változtatni. Senki máson nincs.
És ahogy én változom, a külvilágban elképesztő pozitív változások mennek végbe… Én így tapasztalom.
