Két úton Egy felé: fizika és jóga

Szerző: | 2017. júl. 03. | Tudomány és filozófia

Tizenhat évesen ajándékba kaptam az öngyilkosság gondolatát. Épp Zalakaroson nyaraltunk. Megszállt egy gondolat: senki vagyok; hiába tanulok kitartóan, képtelenség felvennem a versenyt – annyi szellemóriás van előttem. Minden erőfeszítésem, hogy igazán legyek valaki, szánalmas kapálózás csupán.

Összetörten feküdtem ágyamon azon az éjszakán, rám zárult a hotelszoba koporsófedele, a fojtó forróság az ágyra szorított, egész testemben remegtem. Szétfoszlott a jövőm. Mozdulni sem tudtam, csak hagytam, legyen … Abban a pillanatban történt valami: hirtelen kitágultam. Az egész Földet és rajta minden embert a karomban tartottam. Elviselhetetlen intenzitású élmény volt. Pillanatok múlva már kétségbeesve menekültem. Aztán sokáig sírtam. Talán már hajnalodott, amikor észrevettem, hogy eltűnt belőlem minden fájdalom és reménytelenség. Bontogatni kezdtem az ajándékot: megérteni, mi volt ez… aztán ha megértettem… beszélni róla, addig keresni, amíg tudok róla beszélni.

Azért lettem fizikus, mert a fizikát olyan útnak véltem, mely a dolgok lényegének megértéséhez visz el. Azért lettem fizikus, hogy megérthessem, mi történt velem ott, azon az éjszakán.

A kvantumfizika paradoxonjai

A kvantummechanika volt ezen az úton számomra az első igazán izgalmas nyom. Heisenberg, Bohr és sok más fizikus arra jött rá, hogy az elemi részecskék viselkedésének pontos, ellentmondásmentes leírásához figyelembe kell venni a mérést végző megfigyelőt is. A „klasszikus” fizika a világot objektív módon vizsgálhatónak tekinti, az emberi tudat pedig amolyan melléktermék egy oksági lánc végén (atomok, molekulák, sejtek, szövetek, szervek, ember és tudatosság). A kvantummechanika ezzel szemben radikálisan mást állít, amikor kimondja, hogy úgy tudjuk csak megérteni a mikrovilág jelenségeit, ha a tudatos, választani képes megfigyelővel is számolunk, aki már a kezdeteknél jelen van. Az atomi rendszerek időben lineárisan, a pillanatnyi kölcsönhatások irányítása alatt „nyugodtan” fejlődnek mindaddig, amíg valaki mérést nem végez. A mérés pillanatában ugyanis a rendszer állapota hirtelen megváltozik, méghozzá aszerint, hogy pontosan mire volt kíváncsi az, aki a mérést végezte: a kérdés meghatározza a lehetséges válaszokat is. Paradox módon egyetlen részecske „átrepül” egyszerre két résen és így hullámjelenséget, interferencia mintát hoz létre a detektoron; ha azonban arra vagyunk kíváncsiak, hogy részecske-e és megpróbáljuk detektálni, melyik résen repült át, a hullám viselkedés összeomlik, és olyan minta alakul ki, amely azt bizonyítja, hogy a részecske átrepült vagy az egyik vagy másik résen. A megfigyelt és a megfigyelő együtt határozzák meg, milyen a valóság, amit tapasztalunk. De ki az, aki megfigyeli a valóságot?

A kvantummechanika számtalan bírálatot kapott az elmúlt 70 évben. Legismertebb kritikusai Einstein és Schrödinger voltak. A „klasszikus” fizika nézőpontjából a kvantummechanika által adott kép valóban ellentmondásosnak tetszik. Nehezen érthető ugyanis, hogyan okozhat egy megfigyelő, aki végső soron atomokból áll (és őt egy teljesnek gondolt elméletnek pontosan le kell írnia) a mérendő rendszerben, mely szintén atomokból áll (és így alapvetően nem különbözik a mérőtől, legfeljebb összetettségében) ilyen radikális – ráadásul végtelenül rövid idő alatt végbemenő – változást. A kvantummechanikát ért kritikákról és lehetséges megoldásokról remek összefoglalót ad Prof. Barrett gondolatébresztő könyve [Barrett]. A kvantummechanika minden idők legsikeresebb elmélete. Alapjaira olyan fizikai elméletek építenek, mint pl. a szilárdtest fizika, mely alapvetően meghatározta a XX. szárad technológiai robbanását (ma körbe vagyunk véve ennek tárgyi bizonyítékaival, pl. számítógépek, mobiltelefonok). Sőt, genfi kutatók nemrég kísérletileg is igazolták a kvantum-teleportációt, a kvantummechanika egyik sok vitát kavaró jóslatát, amely direkt bizonyítéka annak, hogy a tudatos megfigyelő képes megváltoztatni a világot, méghozzá végtelen rövid idő alatt.

A fizika törvényei levezethetők?

Van még egy, számomra fontos aspektusa a fizikának, melyet szeretnék itt megmutatni. A fizika (és hasonlóan a többi tudományág) törvényeit – azaz a valóság működését helyesen tükröző képeket – nem lehet sehonnan sem levezetni. Így pl. a Newton törvények, vagy a kvantummechanika működését leíró egyenletek, vagy Einstein által megfogalmazott általános relativitás elmélet alapegyenlete nem származtathatók logikai, gondolati úton. Megszületésükben az intuícióé volt a fő szerep. (Intuíció alatt olyan folyamatot értek, mely során az információszerzés nem gondolkodási és következtetési folyamatok során történik. [1]). A kvantummechanika törvényeit Heisenbergék nem papír felett görnyedve-gondolkozva ismerték fel, hanem vitorlázás közben, az esti beszélgetések közti csöndben jutottak hozzájuk [Heisenberg]. A gondolkodás csak egy eszköz a tudatos ember számára, mely új ismereteket nem ad ugyan a valóságról, viszont tökéletes arra, hogy az intuíció segítségével „lehozott csomagot” kibonthassuk. A fizikus számára a megfelelő gondolkodást a matematika eszköze segíti, ez a „szike”, mellyel fel tudja bontani a csomagokat; majd amit ott talál, összeveti a valósággal: kísérleteket tervez és végez. A kísérletek eredménye mondja meg, hogy az intuíció helyes képet adott-e a valóságról. A fizikusokat az egyetemen erre a folyamatra tréningezik, arról azonban szó sem esik, hogyan lehet ezeket a csomagokat megtalálni. Ez utóbbi amolyan tabutéma, a zsenik magánügye.

Jóga: hogy jól érezd magad a bőrödben

Mondhatnám, hogy ezt (intuitíven) felismerve léptem a jóga útjára, azt kutatva, hogyan lehet hozzáférni ahhoz a forráshoz, melyhez nagy gondolkodóink valahogy hozzáfértek. De nem így történt. A Műegyetem akkori kísérleti fizika tanszékére nap mint nap bejárt egy kedves, fürge öregasszony, aki akkortájt közel 80 éves lehetett. Lendületével, életkedvével messze túlszárnyalt engem, aki akkortájt alig múltam 20; fásultan, kedvetlenül vonszoltam magam nap mint nap be az Egyetemre. Mikor megkérdeztem: – Mondja Erika, hogy csinálja?! – csak mosolygott, és ennyit mondott: – Hát jógázom, Tamás. Hát jógázni kezdtem én is…

Rengeteg párhuzamot lehet vonni a keleti bölcselet és a modern fizika által feltárt világkép között. Aki erről akar olvasni, szívből ajánlom Capra remek könyvét [Capra]. Hasonlóan izgalmas képet tár elénk Ken Wilber a keleti és nyugati világképek szintéziséről szóló filozófiai munkáiban [Wilber]. Én itt a jógáról azért szeretnék beszélni, mert nekem ez az ősi bölcselet segített, hogy tovább menjek az utamon, amin fizikusként bevallom – elakadtam.

Kell-e hinni benne?

Nemrég megkérdezte tőlem valaki, hogy a jóga olyan dolog-e, amiben hinni kell. Megkérdeztem, hogy ha borozgat a barátaival, szüksége van-e arra, hogy higgyen a bor erejében. A jóga: tudomány. Semmit nem kell ugyanis elhinni abból, amit állít. Minden állításának igazságát személyesen megtapasztalhatja az, aki használja a jóga eszközeit [2]. A hitnek a motivációban és az úton való megtartásban van szerepe. Nemrég végignéztem egy napfelkeltét, ami majdnem elmaradt – fekete felhők ültek ugyanis a horizonton. Csak álltam ott, álltam, több mint egy óra hosszát. A felhők meg csak jöttek. Hitre volt szükségem ahhoz, hogy legyen kitartásom kivárni a csodát, ami végül körülragyogott és átmelegítette egész lényemet.

Szerencsére a jóga egy olyan út, melynek mentén én (is) sok „útszéli virágot” találtam: egészségesebb testet, növekvő életerőt és kitartást. A jógának ezek az ajándékai, de nem ezek a céljai, bár sokan ezekért végzik a jóga gyakorlatait. A jógagyakorlatok célja, hogy a jógázó megtapasztalhasson egy tágabb valóságot, mint amit mindennapi tudatállapotában érzékelni képes. Az emberi test egy csodálatos hangszer – vagy hogy a fizika témájához kapcsolódjunk: rendkívül kifinomult műszer – melyet karban kell tartani és be kell hangolni úgy, hogy megtapasztalhassuk a világot annak teljességében.   

Összefonódik a jóga és a tudomány

Nézem egy tó hullámait, a hullámok tetején itt-ott feltűnő, majd szétoszló habtaréjt. Mindennapi életünk során azonosítjuk magunkat gondolatainkkal és testünkkel: mulandó habtaréjként (ego) éljük meg és látjuk a világot, pedig ennél sokkal többek vagyunk: a hullám (lélek) és a hullámon túl a tó maga. Visszatérve egy pillanatra a kvantummechanika hullám-részecske dualitásához: a valóság alapvetően hullám természetű. Ha azonban a hullámtaréjokra szegezzük tekintetünket, sok egymástól független, de egymással kölcsönhatásban lévő entitásra töredezik fel a világ. De ki az, aki a hullámtaréjokat vagy a tavat magát szemléli?

Azok a tudósok és művészek, akik a világ maradandó igazságát mondták el nekünk, valahogy, talán csak pillanatokra, többnyire spontán, ráláttak valamire, mely sokkal nagyobb annál, melyet gondolkodásunkkal átfoghatunk. Ebből a gondolaton-túli térből hozták a kibontandó intuíció-ajándékaikat. Minden jóga technika, pl. a hatha jóga ehhez a tudati  átalakuláshoz, szemlélet váltáshoz kínál egy kipróbált és hatásos eszközt.

Amikor tizenhat évesen átéltem életem egyik legjelentősebb válságát, úgy gondoltam, hogy senki vagyok. Most már tudom ezt. A különbség annyi, hogy akkor ez elkeseredéssel, fájdalommal és reménytelenséggel töltött el, most pedig békés derű és lelkesedés van bennem.

AJÁNLOTT IRODALOM

  • [Barrett] J. A. Barrett, The Quantum Mechanics of Minds and Words (Oxford University Press, 1999).
  • [Heisenberg]  W. Heisenberg, A rész és az egész. (Gondolat kiadó, 1983.)
  • [Capra] F. Capra, A fizika taoja (Tercium kiadó, 1990).
  • [Wilber] K. Wilber, A működő szellem rövid története (Ursus Libris kiadó, 2009).